Oldalak

 
ÚRNAPJA

 Úrnapja a Pünkösd utáni évközi idő második vasárnapja. Múlt héten, Szentháromság vasárnapján a Szentháromság tanítását, ma a másik alapvető isteni kinyilatkoztatást, az Oltáriszentséget állítjuk a középpontba. Jézus a legnagyobb ajándékot, valódi testét és vérét adta nekünk, amelyből mindannyian részesülhetünk. Az ünnephez hagyományosan körmenet is kapcsolódik, amelyen virágszirmokkal telehintett úton viszik körbe Jézus testét, áldást osztva a négy égtáj felé, kifejezve ezzel a megváltás egyetemességét.

 'Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélek­kel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: 'Vegyétek, és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.' Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: 'Ez a kehely az újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.' Korintusiaknak írt I. levél 11. fejezet 23-25.

'Ó, drága, csodálatos vendégség!'

Isten egyszülött Fia az ő saját istenségének részeseivé akart tenni minket. Ezért fölvette természetünket, emberré lett, hogy az emberek az isteni természet részeseivé legyenek.

Ezenfelül pedig amit természetünkből fölvett, azt egészen odaadta áldozatul a mi üdvösségünkért. A kereszt oltárán ugyanis feláldozta testét az Atyának kiengesztelésünkért; vérét ontotta megváltásunk áraként és lelki újjászületésünk fürdőjének megalapítására, hogy kiszabadítson a gyászos szolgaságból, és lemossa minden bűnünket.

Hogy pedig ennek a nagy, ajándékozó, örök szeretetének emléke velünk maradjon, testét eledelül és vérét italul hagyta ránk, hogy azt a hívek magukhoz vegyék a kenyér és a bor színe alatt.

Ó, drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégség! Lehet-e valami is ennél drágább vendégség? Itt nem borjak és bakok húsát eszik, mint az Ószövetségben, hanem magát Krisztust, a valóságos Istent kapjuk eledelül. Van-e ennél a szentségnél csodálatosabb dolog?

Ez a legüdvösségesebb szentség is, hiszen eltörli bűneinket, növeli erényeinket, és szívünket teljesen eltölti mennyei adományaival.

Az Egyház áldozatként ajánlja fel élőkért és holtakért, hogy mindenki javára legyen, hiszen Krisztus mindnyájunk üdvösségére alapította. Kimondhatatlanul édességes szentség: hiszen ebben vesszük magunkhoz minden lelki öröm igazi forrását. Annak a kitüntető jóságos szeretetnek az emlékét ünnepeljük e szentségben, amelyről Krisztus a kínszenvedésével tett bizonyságot.

Hogy e mérhetetlen szeretetével hívei szívét minél jobban betöltse, az utolsó vacsorán – amikor tanítványaival együtt ünnepelte a Húsvétot, és már az Atyához készült távozni a világból – megalapította az Oltáriszentséget. Így lett az Oltáriszentség Krisztus szenvedésének örök emlékezete, az ószövetségi előképek beteljesülése, Krisztus legnagyobb csodája, amely erőt adó vigasztalás mindazoknak, akik eltávozásán szomorkodtak.

Aquinói Szent Tamás

HIMNUSZ ÚRNAPJÁN

Ezen a szent napon örvendjünk, emberek,
szívben és ajkakon himnuszok zengjenek;
a régi múljon el, újulnak mindenek,
szó és a tett, szív és kebel.

A végső vacsorát ünnepli e sereg,
hol az Úr Krisztus ad bárányt és kenyeret
testvérei elé, amint a régiek
szentelt törvénye rendeli.

Testét így adta át gyengék falatjaképp,
búsaknak így borát, vérének serlegét;
'Amit nektek adok' - hozzájuk így beszélt-
'Vegyétek mind, és igyatok.'

E szakramentumot ekképpen adta át,
s egyedül a papok kezére bízta rá:
előbb a pap vegye, hogy majd kiosztaná,
mit rábízott Krisztus kegye.

Emberek étke lett az angyali kenyér;
az előkép-jelek sora itt véget ér.
Ó, milyen csodaszép, hogy Istenéből él
szegény nyomorult szolganép!

Hármas-egy Istenünk, hozzád fohászkodunk:
Urunkul tisztelünk, jöjj, és légy gyámolunk:
vezess ösvényeden, hová iparkodunk:
a fénybe, mely körülveszen! Ámen.

HIMNUSZ ÚRNAPJÁN 

Zengd a titkot, hangos ének,
zengd a testet és a vért,
mit gyümölcse szűzi méhnek
ontott, mint királyi bért
a világ minden bűnének
bőséges váltságaként.

Lett az Isten egy közülünk,
embertestbe öltözött;
ige magvát, üdvözülnünk,
szórta szét a nép között,
s e csodát szerezte ülnünk,
mielőtt elköltözött.

Végső este megfogadta
régi törvény szent szavát,
mint a törvény tenni szabta,
úgy rendelte asztalát,
étekül hogy általadta
önkezével önmagát.

Az Igének igéjére
testté válik a kenyér;
lesz a színbor Krisztus vére,
bár szemed hozzá nem ér.
Ezt a hű szív hogy felérje,
itt a puszta hit segél.

Méltó ezt a nagy Szentséget
térdre hullva áldani,
és a régi Szövetséget
új rítussal váltani,
pótolják a rest érzéket
a merész hit szárnyai!

Az Atyának és Fiának
légyen áldás, dicsőség,
üdv, hozsanna és imádat,
ujjongások hirdessék,
s aki Kettejükből árad:
a Lélek is áldassék! Amen.

  'Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él, alleluja.'

'Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!'

Kérleljük meg, testvérek, Jézus Krisztust, az élet kenyerét, és örvendezve mondjuk:
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!
Krisztus, az új és örök szövetség főpapja, aki az Atyának tökéletes áldozatot mutattál be a kereszt oltárán, taníts meg veled együtt bemutatni ezt az áldozatot!
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!
Krisztus, békesség és igazságosság Királya, aki áldozatod jeléül a kenyeret és a bort rendelted,
részesíts minket is áldozatodból!
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!
Krisztus, a mennyei Atya igaz imádója, akinek tiszta áldozatát napkelettől napnyugatig mindenütt bemutatja az Egyház, egyesítsd titokzatos testedben mindazokat, akiket az egy Kenyérrel táplálsz!
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!
Krisztus, mennyből alászállott Kenyér, aki Egyházadat testeddel és véreddel élteted,
segíts, hogy ennek az ételnek az erejéből lankadatlanul haladjunk előre életünk útján!
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik!
Krisztus, áldozati lakománk láthatatlan vendége, aki az ajtóban állsz, és kopogtatsz,
jöjj be hozzánk, hogy velünk egyél, mi meg veled!
Boldog, aki országodban a Kenyérből eszik! Amen.

 'Ó, szent vendégség, amelyben Krisztust vesszük, kínszenvedésének emlékét idézzük, Isten kegyelmével eltelik a lelkünk, és megkapjuk jövendő dicsőségünk zálogát, alleluja.'

'Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!'

Krisztus mindnyájunkat meghív asztalához, ahol testét és vérét adja a világ életéért. Kérjük őt:
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!
Krisztus, élő Isten Fia, te azt parancsoltad, hogy emlékezetedre üljük meg az eukarisztikus lakomát,
szent titkaid hűséges ünneplésével tedd gazdagabbá Egyházadat!
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!
Krisztus, a Magasságbeli Isten egyetlen Főpapja, te áldozatod bemutatását papjaidra bíztad,
töltsd el szívüket mindazzal, amit rendelésed szerint ezekben a jelekben ünnepelnek!
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!
Krisztus, mennyei Manna, te egy testté teszed azokat, akik az egy Kenyérből részesülnek,
ápold minden benned hívőben a békét és az egyetértést!
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!
Krisztus, mennyei Orvosunk, te a halhatatlanság orvosságát és a feltámadás zálogát adod Kenyeredben,
add vissza az egészséget a betegeknek és az élő reményt a bűnösöknek!
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet!
Krisztus, eljövendő Királyunk, te azt parancsoltad, hogy halálod szent titkát ünnepeljük, míg csak el nem jössz,
tedd feltámadásod részeseivé a benned elhunytakat!
Krisztus, égi Kenyér, adj nekünk örök életet! Amen.

Forrás ~ Internet